Rossz negyedévet zárt a Sony, de a PS4 jól fogyott


Nem túl acélos negyedévet zárt a Sony – derült ki a cég legfrissebb pénzügyi jelentéséből, mely a szeptember végén záruló időszak adatait foglalja össze. A japán vállalat bevételei 10.8%-kal (16.7 milliárd dollár), míg a nyeresége 85.6%-kal esett vissza (48 millió dollár), amit maga a Sony is jelentős veszteségként kommentált. A cég szerint a visszaesés fő okai a jen gyengülésében és a PS4 konzolok árcsökkentésében keresendők, amit csak némileg tudott kompenzálni a masinára eladott játékokból befolyó összeg (fontos, hogy az októberben debütált PSVR szemüvegek eladásai még nem képezik a jelentés részét, melyek a Sony bevallása szerint jól fogytak).

Maga a játékos divízió (Games and Network Services) 11.3%-kal termelt kevesebb bevételt, mint az előző negyedévben (3.16 milliárd dollár), a részleg működési bevételei pedig 220.8 millió dollárról 188 dollárra csökkentek. A PS4 konzolok mindenesetre nem fogytak rosszul, hiszen három hónap alatt újabb 3.9 millió masina lelt gazdára, igaz, ha hozzátesszük, hogy a tavalyi év hasonló időszakában 4 millió gép kelt el, szeptemberben pedig bemutatkozott a kisebb helyet foglaló, energiatakarékosabb PS4 Slim, akkor azért már nem olyan jó a helyzet. Persze sokan a november 10-én érkező PS4 Pro-ra várnak már, így érthető a kis visszaesés.

Ezzel egyébként a Sony már összesen 47.4 millió PS4-et értékesített, vagyis karnyújtásnyira került az 50 milliós álomhatárhoz, amit nem nagy kockázat kijelenteni, hogy az amúgy is forgalmas év végi időszakban könnyedén átlép majd a cég.

Bár a Sony nem módosította a fiskális év végére kitűzött 71.8 milliárd dolláros bevételi előrejelzését, az ebből származó elvárt profit mértékét azonban jelentősen csökkentette a cég, 764.9 millió dollár helyett 573.6 millió dollárt vár el.

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?