Nem régiben úgy éreztem meg találtam életem párját, azt a részemet, amit mind végig hiányoltam az életemből, az oldal bordám.

Sajnos azonban egy igen komoly félre értés következtében komoly esély van arra hogy el válnak útjaink.

Mi volt ez a félre értés?

A barátnőm kézilabda játékos és kinn voltam a meccsén.

Az egészről tudni kell, hogy nekem ez volt életem első olyan kézilabda mérkőzése, amit nézőként végig izgulhattam.

Úgy unblock nem sűrűn járok semmilyen sport eseményre, ha jól emlékszem foci mérkőzésen is csak 2xer voltam életemben.

Én eléggé kritikus jellem vagyok, ezt nagyjából mindenki tudja rólam.

Talán hiba volt egy olyan mérkőzést kritizálnom, amelynek még a szabályaival sem voltam nagyon tisztában.

Ugyanakkor el kapott valami, talán a meccs heve, nem tudom pontosan.

Arra emlékszem hogy szurkoltam a Hatvaniaknak de elemeztem a helyzeteket is.

És mondtam olyanokat hogy hát ez nagyon csúnya gol volt, meg amikor a hatvaniak kerültek támadó helyzetben és sok játékost láttam körülöttük azt mondtam hogy hát ez nem biztos hogy be megy, valamelyikre talán még azt is mondtam hogy ez biztos nem megy be, tekintve a helyzetet hogy 8an fogták a játékosokat, és nem láttam túl sok esélyt arra hogy át törik a véd vonalat.

De ez nem jelenti azt hogy nem szurkoltam nekik.

Mert de.

Annyira szerettem volna ha bemegy az a lehetetlenek tűnő gól is.

Kár hogy azt nem fejeztem ki eléggé.

A meccsen ott volt a lány apja is, aki vélhetően teljes mértékben félre értett, és azt hitte hogy a Hatvaniak ellen szurkolok.

Mindig ebbe a hibába esem bele, ami miatt videózni is kezdtem.

Képtelen vagyok úgy kifejezni magam, ami a valódi gondolataimat fedné.

A meccs hevében úgy emlékszem mondtam olyat hogy a barátnőmnek mennyi érme van.

Itt az ugrott be hogy a szobájába mennyi érme van és mivel ennyire tapasztalt biztos kifogja védeni azt a gólt ami be akart menni.

Csak sajnos a hangsúlyom és a befejezetlen mondat is eléggé félre érthető volt.

A lány apjának az jött le, hogy én ki gúnyolom a barátnőmet, hogy ennyi éremmel nem tud kivédeni egy gólt…

Pedig én ilyesmire nem is gondoltam, egyszerűen csak nem fejeztem ki magam eléggé.

Tudjátok bánom hogy egyáltalán megszólaltam azon a meccsen.

Nagyon szeretem őt és tényleg bármit meg tennék hogy magam mellett tartsam, annak ellenére hogy az események hatására a családja megutált és a lányt is ellenem fordítják.

Talán, ha nem szigetelem el magam az emberektől, jobban kifejeztem volna magam, nem tudom.

Csak azt tudom hogy a barátnőm elvesztése egy olyan fájdalom lesz számomra, amit nehezen dolgozok fel vagy egyáltalán nem dolgozom fel.

Hihetetlen hogy egyetlen esemény, mennyi minden következménnyel jár.

Nem vagyok rossz ember, még is annak látnak.

Olyan rossz embernek tartanak, hogy a barátnőmet is el tiltják.

Egyetlen rossz döntés miatt, a döntésem ami az volt hogy kommentálom azt a meccset.

És még csak nem is lehet azt mondani hogy nem tiszteltem a szüleit, mert de.

Végig tisztelet tudóan viselkedtem, tisztában voltam azzal, hogy vendég vagyok a házban és e szerint viselkedtem.

Próbáltam segítőkész és kedvesnek lenni, még ha csak apróságokban is.

Segítettem, ha hagyták ilyen apró dolgokban.

Kivittem az edényt, vagy közelebb hoztam a mosogatóhoz.

Bár az is igaz erre nem sok lehetőségem volt, mert sokszor nem kértek a segítségemből.

Szóval igyekeztem alapvetően egy jó viszony kialakítására, mert szerettem volna jól kijönni a családdal.

Nem akartam olyan srác lenni, akit a szülők utálnak, nem akartam viszályt közöttünk, vagy bármi negatívat.

Alapvetően a jó viszony volt a célom, vagy ha az nem is lehetséges, legalább egy olyan viszony kialakítása, amelyben nem utálnak de nem is szeretnek túlzottan, egyszerűen elfogadják azt aki vagyok és hogy szeretem a barátnőmet, szeretjük egymást.

Alapvetően ennek a cikknek a megírása nehéz számomra, gombóc van a torkomban, furcsán dobog a szívem, de úgy érzem ha nem írom meg, az elmém fel robban a sok gondolattól.

Talán azért ennyire zavaros ez az írás, mert maguk a gondolataim is zavarosak.

Azt sem tudom ha leírom mindezt meg változik e a helyzet vagy még rosszabbul leszek.

Talán valamennyit segít könnyíteni a gondolataimon.

Tudjátok a kapcsolatunk maga nem indokolná a szakítást, mert nagyon jól kijöttünk egymással eddig.

Ezek a szurkálódások meg beszélgetések a hátam mögött, azok amik tönkre vágják az egész kapcsolatunkat.

Isten látja lelkem, én tisztelem a szülőket, de amikor az eltiltás eszközéhez folyamodnak, anélkül hogy engem meg hallgattak volna, vagy komolyabban ismernének, azt nem érzem fernek.

Én a szívemet, lelkemet bele adtam ebbe a kapcsolatba, mert szeretem az illetőt, és úgy éreztem nem igazán tudnék nélküle értelmes életet élni.

Utálok szerelmes-filmes hasonlattal élni, de ha valaki látta a csodás álmok jönnek című filmet, Robin Wiliemsel, akkor az tudja mit jelent a lelki társ.

Nekem ő a lelki társam és úgy érzem rá van szükségem hogy boldog életem legyen.

Itt most jöhetnének a mű májerek hogy jaj van még csaj ezen a világon és nem érdemes egy miatt sírni.

De érdemes, ha az illető olyan csodás emlékekkel, érzésekkel, egy élet érzéssel ajándékozott meg amilyenre nincs szó.

Sok lány van a világban tény, de kevés az ilyen kivételes lány, akiért megéri harcolni és át kelni tűzön-vízen, a poklok-poklán, hogy a tiéd maradhasson.

Nem érzem korrektnek, azt hogy egy rosszul elsült szurkolás miatt, el veszítsek MINDENT ami fontos számomra.

Vajon tényleg ezt érdemlem?

Ennyire rossz ember vagyok, hogy el kell tiltani a páromtól?

Nem öltem embert, nem iszok, nem dohányzom, még csak káros hatással sem vagyok a lányukra.

Vegyes érzések kavarognak bennem.

Egyrészről elárulva érzem magam, másrészről úgy fáj a szívem, hogy azt nem tudom szavakba önteni és van bennem némi harag is.

Mit tehetnék egy ilyen helyzetben?

Úgy érzem a barátnőm alapvetően szeret és én is őt.

A szülők nem hajlandók szóba állni velem, így még csak esélyem sincs tisztázni a helyzetet.

Mindenem ami volt és boldoggá tett, most képes egy szempillantás alatt kámforrá válni.

Úgy érzem fel robbanok, megint össze esek, amire jó régen nem volt példa.

És igen, talán fel állok, de milyen ember lesz belőlem végül?

Vajon megéri megint felállnom?

Mi mást mondhatnék vagy tehetnék még?

Szeretem és meg akarom tartani a párom, de hogyan?

Hogy, ha minden ellenem van?

Nem akarom zaklatni sem, de könnyen elengedni sem.

Annyira szeretem, hogy nem tudom hogyan teszek neki jót.