Új kisfilmet kap a Gamescomra az Overwatch


A „The Last Bastion” lesz a címe az Overwatch következő kisfilmjének, amelyet már az idei Gamescomon megtekinthetünk majd – jelentette be a Blizzard. Nem meglepő módon a videóban Bastionról tudhatunk meg érdekes háttér információkat, amely egyes kimutatások szerint a legkevésbé kedvelt figura (főleg ellenfélként) a felhozatalból. A premier egészen pontosan augusztus tizennyolcadikán lesz esedékes, így a rajongóknak érdemes lesz követnie a kiállítást, akár nálunk is, hiszen természetesen erről az eseményről is minden fontosabb információt megtalálhattok majd oldalunkon.

Az Overwatch népszerűsége a kisfilmektől függetlenül is töretlen – a fejlesztő Blizzard a napokban jelentette be, hogy már tizenötmillióra taksálható a játékosok száma, miközben a most zajló olimpia örömére egy külön frissítést is kapott a program, amelyben érdekes kozmetikai kiegészítők sokaságára tehetnek szert a játékosok. Ugyanebben a kis frissítésben került bevezetésre az új játékmód is, amelyben elméletben csak egy, gyakorlatban azonban szinte az összes karakter nyüstölhető – bár ezt senkinek nem javasolják a fejlesztők, mert büntetés lehet a vége.

Az Overwatch idén májusban jelent meg PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re, igen pozitív kritikát is írtunk róla, ezt itt olvashatjátok el.

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?