A 36. hét legfontosabb történései


Az ősz hivatalosan is beköszöntött, reménykedjünk benne, hogy mozis és videojátékos fronton is több örömteli hírt kapunk, mint a nyáron. Ami biztos, hogy a szeptember első hete egészen mozgalmas lett, lássuk hát mi minden történt az elmúlt napokban.

Bejelentették a PS4 Pro konzolt

A hét videojátékos esemény egyértelműen a Sony szeptember 7-én megtartott PlayStation Meeting konferenciája volt, mely bár messze alulmúlta a cégtől megszokott színvonalat, azért igen sok izgalmas hírrel szolgált. A japán vállalat a korábban már kiszivárgott, az alap PS4-et szeptember 15-től váltó Slim konzol mellett bejelentette az erősebb hardverrel felszerelt, november 10-én debütáló PS4 Pro masinát, melyről egyelőre erősen megoszlanak a vélemények (igaz, a Microsoft eléggé örül a fejleményeknek). A Sony meglehetősen furán kommunikálta a gép érkezését, ezért összeszedtünk mindent jelenleg fellelhető információt a Pro kapcsán, hogy eltudjátok dönteni szeretnétek-e váltani a 4K játék ígéretét kínáló konzolra. A magyar megjelenésről és árakról, valamint a frissen bejelentett PlayStation perifériákról erre tájékozódhattok.

Indul az ősz, érkeznek a sportjátékok

A nyár vége és az ősz eleje hagyományosan a sportjátékokról szól, ezért bemutattuk nektek a két legnagyobb focis program, a FIFA és a Pro Evolution Soccer friss epizódjainak ötöt legnagyobb újdonságát, elárultuk mikor érkezik a FIFA 17 demója és kik benne a legjobb játékosok, felfedtük melyik híres színész szerepel az NBA 2K17-ben és mutattunk róla videót is, valamint leteszteltük a Forma 1 hivatalos játékát is. Persze ha nem csak a sportjátékok érdekelnek, akkor ebben az összefoglaló cikkünkben megnézheted, hogy melyek a legfontosabb szeptemberi megjelenések, ebben pedig azt, hogy milyen címek várnak még ránk az év hátralévő részében.

Bejártuk a World of Warcraft világát

Augusztus végén megjelent a Blizzard MMORPG-jének sorban hatodik kiegészítője Legio címmel, és mivel ebbe rengeteg tartalmat szuszakoltak bele a fejlesztők, tesztelőnk csak ezen a héten jutott a grandiózus kaland végére (nem úgy, mint az a rajongó, aki a premiert követően 5 és fél óra alatt elérte a maximális szintet). Nekünk nagyon tetszett a Legion (nem csak nekünk, az első napon több, mint 3.3 millió rajongó vetette ré magát), ezért egy kis nosztalgiaként végigmentünk rajta, hogy az elmúlt 11 esztendőben megjelent kiegészítők, hogy alakították Azeroth sorsát. Alább pedig egy grafikai összehasonlító videón is megnézhetitek, hogy mennyit fejődött a Blizzard portékája az évek során. Persze a kaland itt nem ér véget, hiszen mint megtudtuk, máris közeleg a Legion első frissítése.

Véget ért a blockbusterszezon

Mi sem mutathatná jobban a blockbusterszezon, és vele együtt a nyár végét, minthogy a magyar mozikban A kis kedvencek titkos élete uralma véget ért, méghozzá a legtökösebb brit, Jason Statham kezei által? A gyerekek a suliban, a felnőttek pedig végre kiélvezhetik a kis plusz szabadidőt. A mozis nyarunkat hivatalosan is vacaknak minősítettük, és noha egy ekkora iparban a változások mindig lassúak, bízunk benne, hogy Hollywood tanult az idei év pénzügyi és kritikai buktáiból, mint amilyen pl. a 120 millió dollárt veszítő Ben-Hur is volt.

Ne csüggedj, Benji!

Mindenkinek van véleménye

Legyen szó kritikusokról, ha egy fekete bárány filmjét kell dicsérni, mint amilyen a Mel Gibson rendezte Hacksaw Ridge, legyen szó magáról a fekete bárányról, aki látta a Batman Superman ellent, és finoman szólva sem volt jó véleménnyel róla, vagy legyen szó a másik oldalról, a mindenki által kedvelt Tom Hanksről, aki saját filmje promóciója közben sem volt rest egy másik alkotást dicsérni. No meg persze ott van Shia Labeouf is, aki szerint Steven Spielberg már nem az, akit a 70-es, 80-as években megismert a világ.

Deal with it!

Lista lista hátán

Mindig jó, ha elő tudsz rántani 10 dolgot a farzsebedből, mert egymás után pakolgatva, és némi magyarázattal megspékelve őket érdekes olvasmányok kerekedhetnek belőlük: például összegyűjtöttünk nektek 10 olyan sorozatot, amit de jó lenne, ha folytatnának! Clint Eastwood legújabb rendezése is megérkezett a mozikba, ezért összegyűjtöttük nektek a 10 – szerintünk – legjobbat az eddigiek közül. Végül pedig az 50 éves Adam Sandlert ünnepelvén összekapartunk nektek 10 olyan filmet a filmográfiájából, amit meg lehet nézni…

Vannak olyan filmjei, amik helyett még ezt is szívesebben bevállalnánk!

Játéktesztek:

Játékelőzetesek:

Filmkritikák:

Sorozatkritikák:

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?