Rossz volt az időzítés…


Mikor annak idején elkezdtem ezt az egészet tele voltam lelkesedéssel,tenni akarással.
Azonban rossz lépéseket hajtottam végre rossz időben.
Sokan nem értették miért kritizálok más videósokat,annak ellenére, hogy nagyon sokszor elmagyaráztam.
Szerettem volna egy olyan nép számára pártot alapítani,amely nem részesíti előnyben a média szemetet az érdemi tartalommal szemben.
Ennek megfelelően igyekeztem rá mutatni azokra a hibákra melyek destruktív hatással vannak társadalmunkra és kultúránkra.
Például, hogy nem feltétlenül kéne Mónika show-s posztokat olvasni/nézni és hogy érdemes lenne időt fordítani a kulturális művelődésre,olyan embertől informálódni akik hasznos infókkal árasztották el világunkat és képesek voltak olyan gondolatokat létrehozni,leírni melyeket ma már a világ örökség részeként tartunk számon.
Volt egy elméletem, miszerint A Figyelő projektben kritizált videósoknak, jelentős szerepük van Magyarország kulturális leépülésében,mivel igényt teremtettek a mocsokra.
Persze nem kizárólag ők teremtették meg erre az igényt és nem is kizárólag ők felelősek a leépülésért,de egyértelműen közük van hozzá,ha más hogyan nem is, a reakciókból ez kiválóan bizonyítható.
Azonban az a döntésem, hogy ezt a projektet a csoport népszerűvé válása előtt indítom,igen csak meggondolatlan döntésnek bizonyult.
Meg kellett volna várnom, hogy legyen egy bizonyos létszám,akik megértik amit mondok és saját maguk terjesztik is,ezzel részben elérvén célomat.
Így viszont csupán annyit sikerült elérnem hogy szereztem rengetek troll követőt,valódi rajongók helyett.
Azok között is rengeteg volt/van a gyerekkorú, ennek megfelelően gyerekes gondolkodású ebből adódóan gyerekesen reagáló.
Jelenleg úgy néz ki az a réteg amely engem követ nagyobb részben azért van itt hogy röhögjön rajtam és ez némileg degradál és elszomorít is egyben engem.
Próbáltam várni,várni, hogy ez majd megváltozik pár hónap is lesznek rajongók,akik mellém állnak és több lesz majd a rajongó mint a troll.
De nem így lett és nem is látok esélyt rá hogy ez meg változna.
Egyszerűen azért nem mert hajlam sincs az emberekben a változtatásra.
Van egy csoport,mely érdekes célt tűzött ki magának.
8 nap alatt 8000 embert kívánnak összegyűjteni és úgy néz ki egészen jól haladnak,nézzétek meg,Abydoshun kezdeményezése:
Link megnyitása keretben
És a csoport
Link megnyitása új lapon
Azért említem ezeket,mivel a jelen körülmények úgy néznek ki hogy nem teszik számomra lehetővé hogy pártot alapítsak és ezzel együtt segíthessek az otthonomon.
Illetve az lett volna a cél hogy segíthessünk.
Össze akartam gyűjteni olyan embereket, akik tenni akarnak a jelen helyzet ellen és velük együtt kidolgozni egy olyan programot amely a szegények számra kedvező feltételeket teremt.
Mivel azonban, az irányomban nem érkezett a változásra hajlandóság, ezért úgy döntöttem hogy, ha 3 héten belül nem történik drasztikus létszám emelkedés a politikától nagy részben visszavonulok, és politikai témájú videókat csak nagyon ritkán publikálok.
A hazám sorsát továbbra is követni fogom és továbbra is fájni fog, amit látni fogok,azonban ilyen körülmények között, annyit ér a próbálkozásom, mint ha egy üres mezőn a semmibe kiabálnék.
Nem akarok nevetség tárgya lenni többé,nem akarom hogy röhögjenek rajtam és nem akarom hogy azon nevessenek akit alapvetően segítő szándék vezérelt.
3 hetet kap tőlem ez a nép amelyet segíteni akarok és amely eddig csak nevetett rajtam.
Ha komolyan át gondolja és azon is elgondolkodik, hogy változás nélkül éhen fogunk halni visszatérek.
És még egyszer szeretném kihangsúlyozni:
Nem én, kizárólag akarom vezetni ezt a pártot,hanem embereket akarok gyűjteni, akik hajlandók változtatni és velük együtt akarok jobb létet teremteni.
Remélem sikerül elérnem célom és a nép záros határ időn belül észhez tér.
Updatate:
A 8000-res csoport megszűnt!


Szólj hozzá!